Ladányi Tamás (Veszprém 1972. november 15.): asztrofotográfusnak, tanárnak, amatőrcsillagásznak vallom magam; tagja vagyok a The World At Night nemzetközi fotós szervezetnek. Veszprémben élek családommal két gyermek édesapjaként.

Már fiatalon vonzódtam a természettudományok iránt, első megfigyelésem a Halley-üstökös 1985 őszi visszatérése volt, majd két év múlva már teljes holdfogyatkozásról készítettem sikeres felvételeket. Kezdetben a kettőscsillagok észlelése iránt vonzódtam, és már középiskolásként a Meteor című folyóirat rovatvezetőjeként dolgoztam. Felsőfokú tanulmányaimat a Janus Pannonius Tudományegyetem földrajz-turizmus szakán, majd a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán végeztem. A Magyar Csillagászati Egyesület Kettőscsillagok szakcsoportját vezetem 1992-től. Vendégcsillagászként dolgoztam a Nizzai Csillagvizsgálóban és a Pannon Csillagdában.

A Castor Csillagvizsgálót veszprémi családi házunk kertjében építettem tudományos mérések, asztrofotográfia és ismeretterjesztés céljából. A kettőscsillagok kutatása terén legnagyobb eredményem két új felfedezés volt, amelyet az Egyesült Államok Tengerészeti Obszervatóriuma családnevem után LAD1 és LAD2 néven katalogizált. A csillagászati ismeretterjesztésben Kulin György szellemi örökségét érzem hozzám leginkább közel állónak. Fotós tevékenységem a csillagászati fényképezésen belül az asztrotájkép műfajának területén teljesedett ki. Az említett stílus a csillagászati és a földrajzi szemléletet ötvözi látványosan a modern fotózás eszközeivel. Ebben a témában számos kiállítást mutatottam be mind belföldön, mind külföldön. Kedvenc fotózási területem a Balaton-felvidék és a Bakony.

A kettőscsillagok kutatása és az asztrofotográfiában elért eredményeim alapján a Magyar Tudományos Akadémia Piszkéstetői Obszervatóriuma egy újonnan felfedezett kisbolygónak családnevem után a Ladányi (181298) nevet adta.

A tudományos ismeretterjesztés területén képeimet és írásaimat számos médiumban, kiemelten a National Geographic, a Földgömb magazin,  NASA, a The World At Night és a Magyar Csillagászati Egyesület égisze alatt publikálom.

  • Am Sternenpfad (Csillagösvényen) című könyv német nyelven (Lacerta GmbH, 2021.)
  • Öt kontinens csillagai című könyv (Balatonfüred Városért Közalapítvány, 2017.)
  • „Csillagok, csillagok…” DVD (Kövi Szabolcs – Ladányi Tamás, 2012.)
  • Égabroszunk csillagai térkép (Vassányi István, Heilig Balázs, Túra-Sport Kft, 2007.)
  • Amatőrcsillagászok kézikönyve – kettőscsillagok (Magyar Csillagászati Egyesület, 2006.)
  • 2023: Égi utazás a Balatontól az ötödik kontinensig (Vászolyi Galéria, VEB2023 Európa Kulturális Fővárosa keretében)
  • 2022: Öt kontinens csillagai (Segítő Mária Gimnázium kollégiuma, Csíkszereda, Románia)
  • 2021: A Balaton-felvidéki Nemzeti Park asztrotájképekben (Pannon Csillagda, Bakonybél)
  • 2020: Öt kontinens csillagai (Városi Múzeum, Kecel)
  • 2017: Öt kontinens csillagai (Pannon Egyetem, Veszprém)
  • 2015: Astrophotography exhibition (Brit Nemzetközösség Természettudományi Múzeum, Ausztrália, Canberra)
  • 2015: A kozmikus fény éve (Zsolnay Kulturális Negyed, Pécs)
  • 2014: Csillagok, csillagok… (Planetárium, Budapest)
  • 2012: Konstelláció (Csikász Galéria, Veszprém)
  • 2023: Lights Out: Recovering The Night Sky (Smithsonian Nemzeti Természettudományi Múzeum, Washington, D.C, USA)
  • 2021: 30 év legszebb magyar természetfotói (NaturArt nemzetközi projekt)
  • 2018: NaturArt 25 év legszebb magyar természetfotói (Magyar Nemzeti Múzeum)
  • 2018. Selyemút éjszaka (Sanghaj, Csillagászati Múzeum, Kína)
  • 2012: Astronomy Photographer of the Year (Greenwichi Királyi Obszervatórium, UK)
  • 2011. The World At Night (Kutatók Éjszakája, Pannon Egyetem)
  • 2009: A világ éjszakai arca (Magyar Nemzeti Múzeum)
  • 2008: The World At Night (UNESCO Székház, Párizs, Franciaország)